Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Naruto Rasenganja

Mint ahogy azt már említettük, a Rasengan egy befejezetlen jutsu. A Shippuuden-ben pedig, hogy Naruto erősebbé válljon, Kakashi és Yamato segített neki továbbfejleszteni. Annak hatására fogtak bele, hogy a Kakashi csapat találkozott Sasuke-val, aki már sokkal magasabb szinten áll mindenkinél. Az új jutsu-ról pedig Kakashi csak annyit mondott, hogy "Naruto, még engem is felül múlhat!" Így lett az, hogy Naruto létrehozta azt a legerősebb ninjutsut, amit használni tud. És ráadásul ez a saját egyedi technikája!
De menjünk csak szépen sorjában...

Hogy is jött létre?
Az új jutsuhoz két alapvető technikára van szükség. Az első, hogy megváltoztassuk a természetét, a második, hogy megváltoztasd az alakját. Mint pl. a Chidori esetében, Kakashi először villám alapúra változtatja a természetét, majd utána a formáját. Így tudja eldönteni az erejét és a távolságát.
A Rasengan viszont csak a formáját váltotatja meg. A technika a chakrát pörgeti fel extrém sebességgel, a természetet pedig nem kötelező megváltoztatni. De az új technikánál ez is kötelező lesz.
Viszont nem állt sok idő Naruto rendelkezésére, ezért Kakashi-sensei egy új fajta edzést talált ki, az Árnyák Klónokkal! Mikor egy árnyék klónt hoz létre egy ninja, és a jutsu megszűnik, akkor a tapasztalat és a tudás, amit a klón szerzett, vissza száll az eredeti testbe. Így ha Naruto 2 klónnal csinálja az edzést, ennek a haszna is kétszeres lesz, tehát fele annyiba időbe kerül. És ezer klónnal, ezred annyi időbe tellik. De ezt az edzési módszert csak Naruto képes elvégezni, mivel a chakra az árnyék klónok között egyenlő mértékben oszlik szét, tehát ehhez az edzéshez egy nagyon-nagy chakrával rendelekző egyén kell. Szóval olyan, mint Naruto! xD
Az edzés közben pedig, hogy a Kyuubi nehogy előtörjön Yamato kapitány figyelte edzését.

1.lépés
Először meg kellett nézniük Naruto természetét, méghozzá a chakrával táplált fából készült kártyákkal [több infó:Chakra/Természeti manipuláció]. Naruto kártyája ketté lett vágva, tehát Naruto szél elemű! :)
Az edzés első lépése, hogy Naruto-nak egy levelet kell a chakrájával ketté vágnia. Az edzéshez pedig használja a klónokat, és kb 1000-t hozzott létre. O.o A sok klónnak köszönhetően az edzés máris gyorsabban haladt, és egészen rövid idő alatt már meg is vágta a levelet, ami normál esetben kb 6 hónapba tellene.

2.lépés
Második lépésként Naruto-nak egy vízesést kellett ketté szelnie!
Persze ahogy Naruto-tól várhatjuk, először nem nagyon ment neki, de még éjszaka is képes volt felkelni, edzeni.
A klónokkal pedig ez sem tellett túl sok időbe. De ennek az edzésnek köszönhetően Naruto már képes használni a szél elemű chakrát a harcokban is.

3.lépés
A 3. szint már egy S-rangú nehézség, amit nem lehet már megtanítani. Ez olyan szint már, amire a használónak kell rájönnie. Naruto először létrehozza a Rasengan-t, majd utána megpróbálja szél elemmel ötvözni. Ebben az edzésben viszont már gondok is akadtak, hiszen Naruto-ból előtört a Kyuubi is. De Yamato a technikájának köszönhetően mindig lekötötte az erejét.
De végül rájött a technika fortélyára! Hogyan is tud valaki egyidőben jobbra és balra nézni, 2 dolgot egyszerre csinálni? Ha van 2 árnyékklónja! Naruto is ezt tette, létrehozott 2 klónt, az egyik az alakját változtatta meg, a másik pedig a természetét.

Eredmény:
A jutsut Naruto a Kakuzu elleni csatájában próbálhatta ki!
Mivel Kakashi már az Ino-Shika-Cho csapattal tartott, akik bosszúból megkeresték az Akatsuki két tagját, már nem lehetett jelen Naruto jutsujának befejeztekor. De az eredmény bámulatos!
Kakuzu-t még Kakashi sem tudta legyőzni, igaz elvették 2 életét, de végül Naruto mentette meg a csapatot. És végül elkészült az új technika, aminek a neve: Fuuton Rasen Shuriken!!
A harc során első alkalommal elszúrta a technikát, mivel idő előtt megszűnt, de következő alkalommal már sikerült. Kakuzu viszont már számított a jutsura, ezért Naruto-t elkapta (árnyék klónját), de Naruto ügyesen kicselezte és hátulról támadta meg. :) De az is hihetetlen, hogy Naruto 3× volt képes használni az új technikát! (Sasuke a Chidorit csak 2×)

A technika hatása:
A nagy siker ellenére Tsunade megtiltotta Naruto-nak, hogy használja ezt a jutsut! De miért is?
Mert még a tapasztalt Hokage sem látott ilyet soha. Minden egyes sejtjében minden egyes idegpálya megkeményedett. A jutsu inkább méreghez hasonlít, mint fizikai sérüléshez. A támadások molekuláris méretűek és közvetlenül a sejteket roncsolják. A szél elemű chakra úgy hatolt be Kakuzu testébe. De Naruto-nak is rengeteg problémát okoz, hisz neki is károsította a testében, vagyis a karjában a sejteket rendesen. Ezért tiltotta meg neki, hiszen fent áll az esélye, hogy soha többé nem fog tudni chakrát használni, ha még egyszer használja a Rasen Shurikent.

 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.